Megnyílt a terasz! Nyáron is vár a „Fat Mo’s-negyed”!

És természetesen a nyolcad és a tizenhatod is, hiszen a zene is éppen olyan alkotóeleme a legendás szórakozóhelynek, ahogyan a hónapról-hónapra újabb és újabb séfajánlattal jelentkező, „gasztrocsodákat” alkotó Fat Mo’s-konyha!

slider3

Hétfőn a Piano Bar várja a lazulni vágyókat, ahol a vendégek a fiatal jazz-zongorista, Szabó Péter játékát hallgathatják. Hétköznapokon és vasárnap este a ház zenekara tart jam-sessiont, ahová minden hangszerrel érkezőt, vagy éppen énekelni vágyót közös játékra invitálnak a szervezők!

Kedden és csütörtökön a Fat Mo’s Band-ben a csodálatos P. Molnár Viktóriát hallhatjuk, a hét többi napján Németh-Szabó Mariann énekel, a muzsikusok pedig változó felállásban biztosítják a jam-sessionökre jellemző örömzene alapjául szolgáló folyamatos megújulást!

P Molnár Viktória

Pénteken Tom White érkezik őrült cirkuszával, szombaton pedig háromórás szettet hallgathat végig a nagyérdemű!

Érdemes akár hetekkel előre is asztalt foglalni, a terasz napközben is teljes konyhai és „zugivó” kínálattal várja a vendégeket, aki pedig egy felejthetetlen vacsorára vágyik, annak érdemes akár egy héten többször is visszatérnie!

Teraszunkon pénteken, szombaton és vasárnap délután 13:00-15:00 valamint este 18:00-21:00 között élő zongoraszó is társul a mennyei ételek mellé.

A heti program:

Május 9. hétfő 21:00

Piano Bar

(jazz, blues, pop)

Szabó Péter, a fiatal jazz-zongorista szemezget a jazz, blues és poptörténelem legismertebb dalaiból.

Május 10. kedd 21:00

Fat Mo’s Band Jam Session

(pop, funky, jazz, blues, acoustic, lounge, soul, R&B, funky)

A hely saját zenekara végigkalauzolja a nagyérdeműt a képzeletbeli Fat Mo’s rádió hullámsávjának segítségével a világ zenei történelmén! A huszadik század elejétől egészen napjainkig, vendégekkel, vidáman és nagyon lazán!

Május 11. szerda 21:00

Szabó Mariann

Május 12 csütörtök 21:00

Fat Mo’s Band Jam Session

(pop, funky, jazz, blues, acoustic, lounge, soul, R&B, funky)

A hely saját zenekara végigkalauzolja a nagyérdeműt a képzeletbeli Fat Mo’s rádió hullámsávjának segítségével a világ zenei történelmén! A huszadik század elejétől egészen napjainkig, vendégekkel, vidáman és nagyon lazán!

Május 13. péntek

21:00-23:00

Utána

23:00-tól

TOM WHITE & THE MAD CIRCUS (rockabilly)

A rockabilly zenekar a műfaj legnagyobbjaitól idéz, a közönséget pedig megigézi. Őrület felsőfokon!

TomWhite

Május 14. szombat

21:00-23:45

Fat Mo’s Band Saturday Jam Session

(pop, funky, jazz, blues, acoustic, lounge, soul, R&B, funky)

A hely saját zenekara végigkalauzolja a nagyérdeműt a képzeletbeli Fat Mo’s rádió hullámsávjának segítségével a világ zenei történelmén! A huszadik század elejétől egészen napjainkig, vendégekkel, vidáman és nagyon lazán!

Május 15. vasárnap 21:00

+ There are no comments

Add yours